M-Steinbach Annamária

pszichológus

Rólam

tanácsadó szakpszichológus
tanácsadó szakpszichológus

Első végzettségemet (biológus) azért szereztem, mert mindig is nagyon érdekelt az elme működése, és emiatt több évig dolgoztam idegélettani kutatási területeken. Ezt követően a Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem okleveles pszichológusként Felnőtt Klinikai és Egészségpszichológiai szakirányon, azóta főként felnőttekkel foglalkozom. Tanulmányaimat az ELTE tanácsadó szakpszichológus képzésén folytattam család- és párterápiás specializációval. 

Szakemberként több fronton tevékenykedem. A 11. kerületben fogadom felnőtt klienseimet, akikkel többnyire stressz, szorongás, önértékelési problémák, párkapcsolati, gyereknevelési, családi nehézségek, munkahelyi konfliktusok és önismereti elakadás, fejlődés kapcsán dolgozom tanácsadás keretein belül.  Emellett pszichodrámában képződött és képződő csooportvezetőként önismereti csoportot vezetek, ahol a fókusz önmagunk és hozott dolgaink megértése, egy terhek nélküli, de nehézségeket elbíró élet kialakítása. Szívügyem az igazán megterhelő traumatikus élmények feldolgozásának segításe, szupervízió mellett EMDR terápiát végzek a hozzám fordulókkal.

A fentieken túl egyik alapítója és állandó szerkesztője vagyok a 7köznapi pszichológia oldalnak, ahol fő célunk a pszichológia és a lélektani történések érthetővé tétele, a pszichoedukáció, a tabuk feloldása és a hozzánk forduló, segítséget kérő személyek szaksegítséghez juttatása. 

Az általam használt módszerek főleg a képződéseimből adódnak. A beszélgetéseken túl szívesen nyúlok művészetterápiás és alkotótevékenységekhez, pszichodramatikus elemekhez, illetve állatasszisztált terapeutaként alkalmanként kutyás, kapcsolatorientált foglalkozásokat is tartok.

Ha valaki megkérdezi, hogy miért jó pszichológushoz járni, akkor mindig őszinteségre törekszem. Ugyanis nem mindig könnyű pszichológushoz járni, illetve szinte sohasem jó érzés a problémáinkkal foglalkozni, pláne, ha azok gyötörnek minket. Úgy lehet ezt leginkább elképzelni, mint amikor egy igencsak nehéz, félelmetes filmet nézünk, és ahelyett, hogy a legrosszabb részeket eltekernénk, helyette néha megállunk ezekben a pillanatokban. Nem könnyű, de annál nagyobb büszkeséget és erőt képes adni az, amikor ráeszmélünk, hogy már megkönnyebbült lélekkel vagyunk képesek rátekinteni az életünk nehéznek tűnő képkockáira. Ezért hát, ha úgy érezzük, hogy szeretnénk a minket foglalkoztató gondokat megoldani, mert elhatalmasodtak azok felettünk, akkor nagyon jó érzés olyan helyen, olyan emberrel lenni, aki tabuk nélkül, teljes elfogadással hallgat minket, és arra törekszik, hogy közös munkával egyszer csak azt éljük meg, hogy már egymagunk is boldogulunk, jobban érezzük magunkat és jobban is értékeljük magunkat.

Ha valaki önmagára és szükségleteire ismert a fenti sorokban, szeretettel várom a megkeresését.

Amive hozzám fordulhat: 

  • Önismereti munka
  • Párkapcsolati tanácsadás
  • Nőiséggel és anyasággal való foglalkozás
  • Destruktív kapcsolatok
  • Szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekeinek nehézségei
  • Életvezetési gondok
  • Veszteségfeldolgozás
  • Stresszkezelés
  • Traumafeldolgozás EMDR módszerrel
  • Visszatérő félelmek és aggodalmak, szorongás
  • Munkahelyi nehézségek
  • Önértékelés, önbizalom fejlesztése
  • Útkeresés, pálya- és karrier tanácsadás

"Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el."

/Jókai Mór/

Kapcsolat

Telefonszám
+36-30-574-9293

E-mail
info@steinbachannamaria.hu

Cím - 11. kerület
1114 Budapest, Bocskai út 14.

Induló pszichodráma csoport 

2023. októbertől

Friss cikkek - megjelenések

Ahogy minket szerettek gyerekként, úgy szeretünk felnőttként

További Cikkeim