Legfrissebb hírek
Az AH Magazinban Benedek Eszter írt a 3 nővér és 1 fiúról
Az Álomgyár Kiadó szerzőnői után újabb magyar írónő regényét olvastuk el idén októberben, ami nem más, mint a 3 nővér 1 fiú sorozat első kötete, a Piros. Steinbach Annamária könyve egyszerre volt izgalmas, lebilincselő és olyan fordulatokkal teli, hogy az olvasó akár együltő helyében is le tudja darálni a háromszáz oldalnyi cselekményt.
A történet szerint Emma tolmácsként dolgozik, és éppen egy külföldi úton vesz részt, ahol egy vakoknak tarott programeseményen segédkezik, amikor megismerkedik a rendezvény egyik fő szervezőjével, a G&B ügyvezetőjének jobb kezével, a mogorva, magába forduló, ám igen jóképű Daniellel. A férfi azonban elsőre észre sem veszi a visszahúzódó, csendes, ámde gyönyörű nőt. Lassan mégis keresztezik egymás útjait és kialakul köztük egy vonzalom, ami még akkor is ott lobog közöttük, mikor Emma hazautazik Magyarországra. Rövid viszonyuk pár hónap elteltével kitudódik és Fülöp, Emma barátja szakít a lánnyal. Vajon megérte ez az egész a lánynak?
A cselekmény azonban itt nem áll meg. Kiderül ugyanis, hogy Emma nem a puszta természete miatt ilyen visszahúzódó. Korábbi barátja bántalmazta, ami miatt olyan lelki sérüléseket szenvedett, hogy nem mer igazán önmaga lenni, nő lenni. Mindezek ellenére próbál túl lenni az eseményeken és elkezd pszichológusnak tanulni, hogy segíthessen a hozzá hasonlókon. Viszont úgy néz ki, hogy a történelem megismétli önmagát és Emmát újra zaklatni kezdi valaki. Ki teszi és miért? Vajon köze van ennek Daniel és a lány viszonyának? Esetleg a frissen szabadult ex-barát állhat az egész mögött?
Annamária regénye meglepően tetszett. Sejtettem, hogy egy Margó-díjra jelölt kötet nem lehet rossz, de hogy őszinte legyek, az első pár fejezet után megijedtem, ugyanis egy jó kezdet után, a következő fejezetet mintha egy teljesen másik ember írta volna. Teljesen össze voltam zavarodva, hogy itt mégis mi történhetett, mi ez a hirtelen váltás, aztán elolvastam a fülszöveget, a könyv belsejébe írt ismertetőt az írónőről és megvilágosodtam. Annamária ugyanis viselkedéselemző, amit fel is használt a írás során. A 3 nővér és 1 fiút három szemszögből olvashatjuk, Emma, Daniel és egy harmadik ember, Attila oldaláról vizsgálva, és ahogyan mindegyiknek saját egyénisége van, úgy a fejezetek is olyan stílusban íródtak. Mindemellett nemcsak a fejezet hangulata változik meg aszerint, hogy kit követhetünk nyomon, hanem a gondolatmenetek, leírások, kifejezésmódok is formálódnak. Ez teljes mértékben lenyűgözött és bár az elején nehéz volt hozzászokni Attila fejezeteihez, lassan ráállt az agyam és sodort magával a történet.
Sok jó és izgalmas témát dolgoz fel a könyv, ráadásul nagyon ügyes volt az írónő, mert egyből a kötet elején az emberek empátiájára építkezik azzal, hogy látássérülteket visz bele a történetébe. Valjuk be, mindannyian elérzékenyülünk, ha egy vakról és annak kiszolgáltatottságáról esik szó és ezt Annamária ki is használja, már itt egyre többet és többet akarunk.
Daniel és egy idős nő kapcsán például egyből eszembe jutott a legutóbbi eset, amit én átéltem. Épp késésben voltam az egyetemről, mikor szombat reggel állt be a Keleti pályaudvar buszmegállójába a 20E és láttam az ablakból, ahogyan egy látássérült nő áll a metrólejáró előtt közvetlenül, és forgolódva kéri az emberek segítségét. Az emberek egytől egyig kikerülték. A busz közben megállt és elkezdett leözönleni a tömeg, azonban továbbra sem állt meg senki. A szívem majd összeszorult, mégis az járt az eszemben, hogy segítsen már valaki mert egyrészt én nem fogom tudni útbaigazítani, mivel minden egyes alkalommal eltévedek a Keleti aluljárójában, másrészt meg el fogok késni a gyakorlatomról. Amint ez végigfutott az agyamon, azon nyomban elszégyelltem magam. Hogy juthat eszembe ilyen? Vajon mióta áll ott szerencsétlen nő és várja a támogató kezet? Utána még órákon keresztül, az órán ülve is ezen kattogott az agyam. Vajon megálltam volna a hölgynek segíteni, ha nem ment volna oda egy idős nő, amíg én megteszem azt a pár métert a lejáró felé? Annamária pont erre az együttérzésre építi fel a regényének az alapjait. Engem legalábbis ezzel fogott meg legelőször.
A látássérültek mellett szerepet kap a bántalmazás, a szorongás és a depresszió, továbbá szó van benne drogokról, alkohol problémákról és személyiségzavarról. Sőt, még olyan személy is felbukkan a történetben, aki zavarba jön és dadogni kezd nők közelében. Ezek többségével egy csoportterápián találkozhatunk, ami kifejezetten tetszett. Egészen más volt erről olvasni, mint például a filmekben látni. A regény errőssége is ehhez köthető, az írónő ugyanis igyekezett a lehető legrészletesebben bemutatni az emberi elme sérülékenységét és annak hatásait.
Érdekes egyébként, hogy bár a hangsúly a karakterek jellemén, személyiségén és érzelmein van, a cselekmény egyáltalán nem válik unalmassá, valamint attól, hogy a három főszereplő között váltakozik a szemszög, épp eléggé pörgős az egész. Tele van feszültséggel, csavarokkal, és a fogalmazásmódnak köszönhetően majdnem az utolsó pillanatig tanácstalan voltam a zaklatót illetően is.
Összességében kíváncsian várom a folytatást, egyrészt mivel még számtalan kérdés megválaszoltalan maradt és hatalmas függővéget kapott, másrészt pedig olyan szereplő is volt, akinek holléte erőteljesen kérdéses számomra. Na meg az is érdekel, hogy kivel fog folytatódni a történet, ugyanis ez a sorozat három nővérről és egy fiúról szól, tehát Emma mellett másokkal is megismerkedhetünk majd a továbbiakban.
Aki szívesen olvasna hazai krimit egy kis szerelmi szállal, az bátran vegye a kezébe Steinbach Annamária regényét, akinek ezúttal is köszönöm szépen, hogy elolvashattam a történetét!
Margó díjra jelöltek! :)
Na, ki van a 2019-es Margó-díjra jelöltek között? 😮
Bevallom, én szinte el sem hiszem. Szívmelengető érzés 2019 legjobbjai között lenni. :)
Könyvajánló a Képmás Magazinban
Egy elsőkönyves szerző aligha kívánhat ennél jobb könyvajánlót egy ilyen kiváló minőségű magazinban.
Egy "piros" regény azoknak, akik lelki gyógyulásra vágynak, vagy csak kedvelik a lélektani krimit!
Nagy mesterségbeli tudással megírt könyv a Piros, a hollywoodi filmek forgatókönyveinek profizmusa jutott róla eszembe.
Könyvkritika a Mimibookworld-ön
Csodás szavakkal értékelte a könyvem Mimi, aki rajong a krimikért, a thrillerekért és a romantikus könyvekért, de sohasem olvas magyar író tollából származó könyveket. Most a kedvemért megtette.
"Köszönöm Annamáriának ezt a nagyszerű élményt és azt is, hogy visszahozta a hitem a magyar írók iránt. Azt hiszem, nyugodtabb szívvel nyúlok ezentúl a magyar könyvekért."
Könyvhét most hétvégén!
UGYE, ELJÖSSZ?
Nagy szeretettel és még annál is szélesebb mosollyal várok mindenkit hétvégén a Duna korzón megrendezésre kerülő Könyvhéten! Ha már találkoztunk, azért, ha még nem, akkor azért gyere el, hogy megismerkedhessünk. :)
Június 15., szombat - 11:00-12:00
Június 16., vasárnap - 14:00-15:00
60. PAVILON
Interjú a 7köznapi pszichológián
A feldolgozatlan sérülések, mint a jelenünk démonai
Steinbach Annamária biológus, mediátor, viselkedéselemző és hamarosan végzett pszichológus. Sokat foglalkoztatják a feldolgozatlan sérülések, amelyek jelentős hatással vannak az emberek életre. Szerinte, még az önmagát legegészségesebbnek tartó ember életében is eljön az a pillanat, amikor szembe kell néznie a múlttal. Akár egyénileg, magunkban, akár segítséggel, dolgozni kell a gyerekkorunkon, szüleinken, óvodai/iskolai élményeken, kapcsolatokon, mert a teljes élet része a gyerekkor, fiatalkor elfogadása is, olyan formában és pontosan úgy, ahogyan az volt.
Nemrég megjelent könyve, a 3 nővér és 1 fiú kötet első része, amely műfaját tekintve - meglepő módon - pszichológiai krimi, és amelyben végighúzódik a gyermekkor-felnőttkor szétszakíthatatlansága. Erről beszélgetünk vele a lehető legőszintébben, mégis nagyon vidáman.
- Hajnalosi Csilla interjúja -
HCs: Először is, hogyhogy krimi?
SA: Feltehetnénk úgy is a kérdést, hogy miért pont könyv? (nevet) Ugyanis számomra már az is meglepő volt, hogy miért "nyúlok" az íráshoz. Viccen kívül! Míg mások tudatosan készülnek erre a pályára, én belecseppentem. Sohasem írtam korábban történeteket. Cikket rengeteget, de azok mind tudományosak vagy tanácsadó jellegűek voltak. Aztán jött egy időszak az életemben, amikor egy nagy veszteség közepén találtam magam, és az ösztöneim azt súgták, hogy az írás segíteni fog feldolgozni a feldolgozhatatlant.
HCs: És segített?
SA: Nagyon sokat. És legfőképp rávilágított arra, hogy a saját lelkemmel való törődés épp olyan fontos, mint segíteni mások fejlődését. Akkor szilárdult meg bennem végleg az a gondolat, hogy az önismereti munka, a múltbeli sérülések gyógyítása "életet menthet". Én magam sem lettem volna képes feldolgozni egy nagyon jó barát elvesztését, ha közben nem törődöm azokkal a dolgokkal, amelyeket egy ilyen súlyos történés megmozgat a mélyben, a réges-rég elfeledett múltban.
HCs: Szóval az írás csak úgy jött.
SA: Pontosan. Terápiának indult, szenvedély lett belőle.
HCs: Mikor arról beszélünk, hogy önismereti munka, akkor a munka szó miatt valahogy óhatatlanul felmerülhet az olvasóban, hogy ez kőkemény meló. Te is így látod?
SA: Egyrészt igen, másrészt nem. Egyrészt tényleg sokszor nehéz és fájdalmas dolog feltépni a sebeket, másrészt én azt látom, hogy mégnagyobb, kőkemény meló, hogy a múlt árnyait állandóan elfojtva tartsuk. Nem veszünk tudomást megszégyenülésekről, bántalmazásokról, félelmekről, kudarcokról, amivel a gyermeki vagy fiatalkori énünk még nem tudott egyedül mit kezdeni, és amivel a felnőtt önmagunk meg már nem akar foglalkozni. Azonban a fontos emlékeket nem lehet csak úgy kitörölni. Minden negatív élmény ott van bennünk, csak éppen letakartuk egy takaróval, hogy ne is lássuk, mert nem bírunk rájuk nézni. Azonban amikor rossz passzban vagyunk, és felnőttként szembejön velünk valamilyen esemény, amely kapcsolatba hozható a takargatott emlékünkkel, akkor a letakart, lefojtott, negatív élmény elkezd bennünk, mélyen mocorogni, kaparászni, mert fal akar jönni. És szerintem ez az óriási nagy munka, hogy ne vegyünk róla tudomást, helyette pedig szorongjunk. Mert a szorongás rengeteg energiát felemészt, amit csak akkor veszünk észre, amikor már nem szorongunk. Ugyanis akkor hirtelen elönt minket az erő, a tettrekészség.
HCs: Mivel a könyved lényegi része a gyerekkori, fiatalkori élményekkel való viaskodás, tudnál esetleg példát mondani belőle, hogy az olvasók még közelebb kerülhessenek a témához?
SA: Persze! A 3 nővér és 1 fiú szinte minden szereplőjének - ahogyan a való életben is mindenkinek - megvan a maga története, ami miatt olyan emberré vált, amilyen a jelenben most. Emma, a főhősnő például bántalmazást élt meg, de teljes történetéről csak akkor képes mesélni, amikor egy titokzatos üldöző célba veszi. Ekkor döbben rá, hogy mindaddig, míg önmaga előtt sem meri felvállalni a vele történteket, amíg szégyenként éli meg az áldozat szerepét, nem lesz képes megküzdeni a támadójával. Egészen addig, míg tagad, eszköztelen, mert vakon próbál megküzdeni a benne tornyosuló érzelmekkel, félelmekkel.
HCs: Igen, a könyvnek ez a része még most, napokkal később is foglalkoztat engem is. És Daniel?
SA: (mosolyog) Ó, igen! A férfi karakter, aki képtelen kötődni a nőkhöz. Szerintem az ő problémájával sokan azonosulnak, mert a mai világban a párkeresés, elköteleződés egy központi kérdés, amivel foglalkozni kell. Ugyanis kutatások, de a valóság is bizonyítja, hogy felnőttkori mintáinkat, párkapcsolatban megélt magabiztosságunkat vagy éppen félelmeinket legtöbbször gyerekkorból hozzuk.
HCs: Amit észrevettem még, és szerintem nagyon érdekes a könyvedben, az az állandó titkolózás. Vagy ezt csak a krimi műfaj miatt alakítottad így?
SA: A krimi inkább csak lehetőség volt arra, hogy rálássunk egy ember lelki folyamataira onnantól kezdve, hogy nem veszek tudomást a problémáról, a titkolózáson keresztül egészen addig, hogy egy esélyed van: őszintének lenni magaddal. Jelen esetben Emma legszívesebben végigszorongta volna az életét legféltettebb titkával karöltve, csak ne kelljen visszatérnie még gondolat szintjén se a megpróbáltatásaihoz. Vagy Daniel, aki mindig csak annyit mond: "ez van, ilyen vagyok." Hát, nem ismerős? Mennyivel egyszerűbb a magunkban meglátott, kellemetlen érzésekre csak annyit mondani: ez van, ezt dobta a gép, stb... Magamban is felismertem, hogy amikor valami bánt, de nem akarok róla beszélni, annyit mondok, hogy "mindegy". Pedig nem mindegy, mert viszem tovább a sérelmeimet. Azonban ha kimondom a bajomat, vagy Daniel belátja, hogy azért vagyok ilyen, mert az anyám és apám is állandóan "ölte" egymást, akkor már látjuk magunkat kívülről is. Daniel például ráeszmélhet, hogy mit akar elkerülni azzal, hogy nem létesít hosszútávú kapcsolatot, és arra is, hogy ezen miképp tud változtatni.
HCs: Most ez spoilernek számít?
SA: Nem, nem, dehogy! Ezek csak apró, de jelentős részletek a szereplők jellemfejlődéséből. De jó, hogy szólsz, mert a végtelenségig tudnék a történetről mesélni. Azonban ez még mindig egy krimi, ahol az olvasó végig arra lesz kíváncsi, hogy mi lesz a főszereplőkkel és persze arra, hogy ki az elkövető??
HCs: Bevallom, nagyon szerettem a könyved. Félve kezdtem neki, hiszen ismerjük egymást, de teljesen el tudtam szakadni a valóságtól és tőled, miközben két nap alatt elolvastam.
SA: Köszönöm, minden megerősítés nagyon jól jön. Ez az első könyvem, most már - mivel írom a másodikat - tudom, hogy nem az utolsó. És ez nagyon boldoggá tesz. Jó olyat csinálni, amire a visszajelzések szerint szükség van. Nem csak amiatt, mert örömet okoz, hanem azért is, mert elgondolkodtat másokat, ad nekik valami pluszt. És különösen jó érzés, hogy míg pár hete, a megjelenés előtt még amiatt aggódtam, hogy vajon lesz-e valaki, akinek tetszik, most naponta kapok egy üzenetet, e-mailt, hogy nagyon szerették a könyvem és MIKOR JÖN MÁR A KÖVETKEZŐ?
HCs: Én is kíváncsi vagyok a folytatásra. De mielőtt búcsúzunk: sokat beszéltünk az önismeretről, tudsz javasolni az olvasóknak olyan helyet, ahol közelebb juthatnak magukhoz és a megéléseikhez?
SA: Hú, ez nehéz kérdés. Nagyon sok lehetőség van, és mindenkinek más válik be. Én egyéni terápián dolgoztam és máig dolgozom önmagamon, önmagamért és azért, hogy képes legyek jól segíteni, és meg tudjak tartani másokat is majd pszichológusként. Emellett mélyen hiszek a csoportos munkában is. A regényben egy kitalált csoporttal találkoznak az olvasók, de ma Magyaroszágon számos csoportterápia létezik, ezek közül én pszichodrámáztam, és abban képződöm jelenleg is, így e módszer mellett vállszélességgel állok ki. Ha valaki tud áldozni havonta egy napot önmagára, akkor válassza a drámát, ahol a nevével ellentétben nem színjátszás folyik, hanem emberek segítik egymást a gondolatok, múlt, jelen, önértékelés, kapcsolati problémák feldolgozásában, önmaguk minél jobb megismerésében, és ahol a cél a boldog és kiegyensúlyozott élet.
Annamarinak megköszönöm azt, hogy beszélt nekünk a könyvéről és általa a számára annyira fontosnak tartott, múltbeli élmények feldolgozásáról. Az írónő és leendő pszichológus egy nagyon lendületes, szerény és mindig mosolygós ember, akinek könyvét meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki szereti az izgalmakat, az elgondolkodtató, érzelmeket megmozgató fejezeteket és fordulatokban, csattanókban gazdag regényeket. Én magam a Libriben szereztem be a 3 nővér és 1 fiút, de az interjú során megtudtam, hogy a kiadónál és itt is lehet rendelni kedvezményesen, ráadásul dedikálva.
Ha már ilyen esős napokat hozott a május, legalább olvassunk jó könyveket! :)
Fábián Réka kritikája a Könyvmolyon
Bevallom nagyon meglepett ez a könyv, sokkal jobb lett, mint amire számítottam. Krimiként és pszichothrillerként nagyon is megállja a helyét, izgalmas, érdekes és szórakoztató. Mivel ez a könyv is a bűnügyi műfajba tartozik, ezért a feszültség, izgalom, várakozás és a drámai hatások erősen jellemzik, amitől igazán szórakoztató olvasmánnyá válik. A veszélyhelyzetbe kerülő főhősnő itt is jelen van, valamint egy átlagos bűnöző, akiről senki sem gondolná, hogy egy gyilkos.
A regény főhőse egy félénk és visszahúzódó pszichológus, Emma, aki egyszerre próbál megküzdeni a múlt sérelmeivel, valamint saját démonjaival. Az ő személyisége áll a regény középpontjában, ami csak fokozatosan bontakozik ki az olvasó előtt, míg végül minden magyarázatra lel. Ő az áldozat, aki a pszichothriller középpontjában áll.
Érdekes, veszélyes és feszültséggel teli "kapcsolat" alakul ki az áldozat és elkövetője között, ami maga után von egy borzongós cselekménysorozatot. Mivel Emmát félelmei és sérelmei fogva tartják, ezért nehezen merészkedik ki a világba, és mikor ezt mégis megteszi, akkor valaki üldözni és fenyegetni kezdi. Innentől kezdve válik igazán érdekessé ez a krimi, amikor is a cselekmény szinte két részre oszlik. Egyfelől ott van Emma viaskodása, félelme, bizonytalansága, másfelől pedig a bűnöző rejtélyessége, titokzatossága és kegyetlensége. Mivel olvasóként folyamatos a találgatás az elkövető iránt, ezért egyfajta a krimire tipikusan jellemző feszültség keletkezik a tévesen megvádolt esetleges elkövető, és a tényleges bűnöző között. Nincs konkrét nyomozás a regényben, de szerintem ebben az esetben ez nem is hiányzik, mivel a szereplők első számú egyes személyben való elmesélése a történteknek, már elég hatásos.
Számomra az mindenképp megnyerő, hogy elmaradtak az erőszakos részek a könyvből, ennél sokkal nagyobb a hangsúly a lelki bántalmazáson és pszichikai terroron. Ezt a regényt nem a sok mozgás vagy cselekmény jellemzi, hanem az intenzív érzelmek, gondolatok, emlékek és élmények. Mivel a hangsúly a karakterek jellemábrázolásán van, ezért lélektanilag sokkal mélyebb, mint egy átlagos krimi. Maga a cselekmények helyszíne, a terek sokkal inkább korlátozottak és kevés a mozgalmas elem. Viszont annál intenzívebb a szereplők pszichológiai elemzése, amitől ez a regény annyira érdekes és szórakoztató.
És ez a kulcsa ennek a regénynek, részletesen és érthetően bemutatni az érintettek pszichés problémáit és zavarait. Pszichológiai szempontból ezek a részek nagyon érdekesek, mert élethű betekintést nyújtanak az emberi elme legeldugottabb érzelmeibe és gondolataiba, valamint annak sérülékenységébe és megbetegedésébe. Mivel nem magán a bűntényen, a fenyegetésen és üldözésen van a hangsúly ebben a regényben, ezért a tettek motivációs oka, valamint az elkövető pszichés állapota sokkal érdekesebbek.
Ebben az esetben, nem csak a tettes, hanem maga az áldozat is sérültek valamilyen szinten, ami megint csak azt igazolja, hogy a múlt fel nem dolgozott traumáinak súlyos következményei lehetnek a jelenben.
Pont ezért, én nem tudtam erre a könyvre, csak úgy tekinteni mint egy krimire vagy pszichothrillerre, hanem mint egyfajta pszichológiai, lélektani elemzésre is. Érdekes megfigyelni és megérteni azt, hogy milyen lelki-érzelmi-mentális hatások vagy kényszerek miatt lesz egy átlagos emberből egy bűnöző. De az áldozat szerepe se egyszerű, ugyanis az ő része rengeteget munkát megkövetel azért, hogy sikerüljön az áldozat szerepből kilépni és újból "normális" életet élni.
Ebben a krimiben gyakran összemosódik a jó és rossz közötti határvonal, pont azért is, mivel az emberi elme annyira összetett és bonyolult, hogy gyakran a jó szándék is tud rossz tetteket szülni. Érdekes ezen elmerengeni, hogy hol is a határ a jó és a rossz között, mi az ami még elfogadható és mi az, ami már bűntettnek számít. Ezt a krimit olvasva rengeteg ilyen jellegű kérdés merült fel bennem, de legfontosabbnak a gyerekkori traumák fel nem dolgozott, későbbi következményeiben láttam a nagy hangsúlyt. Az, hogy az egyén mögött ki és mi bújik meg, az gyakran láthatatlan marad mindaddig, míg egy súlyos tett be nem következik. Ebben az esetben a női pszichén van a nagy hangsúly, a védtelen és kiszolgáltatott nő, ami itt ugyanúgy az áldozatra és az elkövetőre is érvényes. A női karakterek erős ellentétben állnak egymással ebben a regényben, sérült lelki világuknak kibontakozása számos következményt sodor magával.
Hátborzongatóan jó és szórakoztatóan olvasmányos ez a krimi. Az emberi és pszichológiai vonal teszik igazán különlegessé, valamint az áldozat-elkövető közti feszült kapcsolat, ami azonnal beszippant és magával ragad. És mivel a könyv vége váratlanul és befejezetlenül ér véget, ezért csak sejteni lehet, hogy ennek a pszichothrillernek lesz még folytatása, ahol talán a többi nővér sorsáról is többet meg lehet majd tudni.
A krimi vagy thriller kedvelőknek mindenképp ajánlom ezt a könyvet, nem fognak benne csalódni, mivel ez egy jól kidolgozott, kellően izgalmas és magával ragadó történet.
2019-05-15
Megjelent! :)
Egyelőre még csak barátkozom az érzéssel. Az érzelmi paletta véget nem érő: tele vagyok izgalommal, büszkeséggel, aggodalommal, várakozással és megkönnyebbüléssel. A végeredmény szerintem klassz, az eddigi visszajelzések pedig minden várakozást felülmúltak. :) Öröm van!!!
Megtalálható szinte minden könyvesboltban, rendelhető Libriben, Lírában, Bookline-on és a kiadó honlapján. És persze itt is a rendelések felületen!
2019-04-25
Holnap megjelenik a könyv!
Mikor azt gondoltam, hogy sohasem jön el ez az idő, akkor valójában a mai napban nem hittem igazán. Lassan be kellene látni, hogy mindent elérhetünk az életben, csak igazán akarnunk kell! :)
"Mert az élet nagy dolgai akkor kezdődnek, amikor belekóstolunk az ismeretlenbe!"
2019-04-23
Már nekem is van Instám!:)
Képzeljétek, nemrég megtudtam, hogy aki ma nincs fent az
Instagramon, az bizony valójában talán nem is létezik.
Na jó, ennyire nem súlyos a dolog, de ahhoz képest, hogy eddig az Instáról annyi tudásom volt, amennyi a Twitterről, azaz körülbelül a nagy semmi, ma elárulták, hogy ha szeretném a könyvemet megismertetni az emberekkel, egy Instagram fiók gyakorlatilag első lépés (kellett volna, hogy legyen). Így aztán fogtam magam, és felütöttem a fejem Facebook őslakosként a ma már jóval modernebbnek számító Instán, most pedig izgatottan próbálom megérteni a miérteket, hogyanokat, azaz az Insta-rejtélyeket, több-kevesebb sikerrel. Például miért kell annyit hashtagelni? Hogyan lehet, hogy pár perc elteltével olyan emberek nézegetik a képeimet, akiket még életemben nem láttam, és hogyan követhet Váczi Gergő a TV2-től és Csongor Kata énekesnő máris, holott a kapcsolatom velük látszólag fordított: én tudom, hogy kik ők, de ők szinte biztosan nem ismerhetnek engem... persze csak még. A könyv sikeréért azonban megéri néha rálépni a kitaposatlan útra, kíváncsian és az újra nyitottan kezdem meg mai nappal az Insta-létet, és ki tudja, egyszer majd a Twittert is... na, jó. csak viccelek. Ennyire azért nem vagyok laza. :)
De legalább ma is tanultam valamit... hmm... akarom mondani: #maistanultamvalamit... :D
És egy hét múlva itt lesz végre a könyv is! :)
2019-04-17
Így fog kinézni!
Szerintem különösen jó lett a borító, és ezért millió hála Révész Éva Gabriellának, aki - szerintem - a létező legtürelmesebb grafikus, mert az eredmény pont olyan, amit megálmodtam, mikor megszületett bennem Emma, a félénk, sokat megélt, de annál többre képes pszichológus karaktere.
Április végén jön a könyv! :)
Lassan itt A könyv!
Hetek óta fáj a torkom. De nem kicsit, hogy tudomást se vehessek róla, hanem amolyan 'minden nyelésnél hasogat'-érzések kíséretében. Halomra szedtem a vitaminokat, sálat tekertem a koratavaszi napsütés ellenére, de rá kellett döbbennem, ezt a gombócot egyhamar nem fogom tudni kijjebb tessékelni. Mert ez a gombóc nem más, mint a torkomba szorult izgalom az első könyvem megjelenése miatt. Azóta, hogy így nézek rá, már nem takargatom magam sálakkal, megélem minden percét ennek az édes várakozásnak. :)
Olvasgassátok a részleteket a blogon!
https://3nover.blog.hu